Oktatók, munkatársak

Dr. Buda Zolta

egyetemi tanársegéd

Dr. Buda Zolta

Buda Zolta 1994-ben született Szombathelyen. 2020-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel, 2018-ban a Groningeni Egyetemen hallgatott jogot az Erasmus+ Program keretei között. Tanulmányai alatt Hajnóczy-díjban, Pro Iurisprudentia Practica Emlékéremben, valamint az Igazságügyi Miniszter miniszteri elismerésében részesült.

Karunkon eltöltött évei során három alkalommal vett részt a Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny washingtoni döntőjén, és tagja volt a 2019-ben világbajnokságot nyerő csapatnak. 2018-ban csapatával elnyerték a legjobb írásbeli beadványokért járó Alona E. Evans és Hardy C. Dillard díjakat. A versenyre 2021 óta készít fel csapatokat. 

Karunkon írja PhD-disszertációját, amelynek témája a modern technológiák alkalmazási köre a nemzetközi jogi bizonyítási eljárásokban.

Részletes életrajza elérhető itt.