A nemzetközi jog oktatásának kezdetei (1773–1936)

Nemzetközi jogot először 1773-ban kezdtek oktatni Magyarországon, önálló tanszék azonban csak 1936-ban jött létre a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán. Az 1700-as évek végén rendelkezésre álló joganyag ugyanis még igen szerény méretű volt, szokásjogi szabályai pedig akkor még szerény hatással voltak a nemzetközi kapcsolatok alakulására. A nemzetközi jogot az akkori felfogásnak megfelelően jogfilozófusok oktatták, a tantárgy neve pedig jogbölcselet és nemzetközi jog volt. 

A joganyag a 19. század második felére jelentősen bővült. 1864-ben aláírták a szárazföldi háborúk szabályairól szóló első egyezményt, majd létrehozták az első nemzetközi szervezeteket.¹ Az első oktató, aki széles körű nemzetközi jogi ismeretekkel is rendelkezett, Csarada János (1850-1923) volt, aki megírta a nemzetközi jog vesztfáliai békéig terjedő történetét,² majd az első magyar nemzetközi jogi tankönyvet is.³ A két diszciplínát azonban továbbra sem választották el egymástól.

A 19. század legvégén és a 20. század első három évtizedében tovább gyarapodott a nemzetközi joganyag. Az 1899-ben és 1907-ben tartott hágai békekonferenciákon részletes humanitárius jogi egyezmények születtek. Az első világháborút lezáró békeszerződésekben és a Nemzetek Szövetsége egyezségokmányában fontos magatartási szabályokat rögzítettek. 1928-ban megkötötték a Kellogg-Briand-paktumot, amelyben az államok a történelemben először mondtak le a háborúindítás jogáról. Ezek a dokumentumok olyan írott joganyagot tartalmaztak, amelyet már nem lehetett a jogfilozófiához kapcsolni. Ezt észlelve a kar 1927-ben azt kérte a vallás- és közoktatásügyi minisztertől, hogy engedélyezze egy önálló tanszék felállítását. Az engedélyt a következő évben meg is kapta, ekkor Márffy-Mantuano Rezsőt (1869-1940) kérték fel az előadások megtartására. Ő azonban aktív diplomataként csak „másodállásban” tevékenykedett, így a tanszék valójában még nem jött létre.

A tanszék létrehozása és helyzete 1949-ig

A kar 1936-ban egy másik magas rangú diplomatát, Gajzágó Lászlót (1883-1953) címzetes tanári rangban hívott meg a tanszék vezetésére, egyelőre külügyminisztériumi állásának érintetlenül hagyásával. Ma még feltáratlan ugyan a diplomáciai szolgálatban végzett tevékenysége, de szereplései és írásai azt mutatják, hogy sohasem tartozott a szélsőjobboldali, németbarát diplomaták közé. Gajzágó számos alkalommal tagja volt a Nemzetek Szövetségébe küldött magyar delegációnak. 1931-ben megválasztották a Magyar Külügyi Társaság alelnökévé. Öt nyelven – németül, franciául, olaszul, angolul és spanyolul – beszélt, munkáiban azonban latin, provanszál, katalán és arab nyelvű forrásokra is hivatkozott. 1939-ben kapta meg nyilvános rendes tanári kinevezését, ezt követően már nem vett részt a külügyi döntéshozatalban. 1941-ben kiadták A háború és béke joga, 1942-ben pedig A nemzetközi jog eredete című művét. Az utóbbiban feldolgozta a 16-17. századi nemzetközi jogi iskolák – különösen a spanyol iskola – tanait.⁴ Ugyanebben az évben az MTA levelező tagjává választották.

A világháború után egy ideig zavartalanul folytatta oktató és kutató munkáját. 1948 októberében azonban a vallás- és közoktatásügyi miniszter arra szólította fel az egyetemet, hogy „az új tanulmányi rend zavartalan életbeléptetésének biztosítása céljából… hívassanak meg előadónak” olyan, a leiratban felsorolt jogászok, akiknek amúgy nem volt érdemi kapcsolatuk az egyetemmel.⁵ A leirat megvitatására összehívott rendkívüli kari ülésen néhány tanár „felsőbb kérésre” nyugdíjazását kérte. A jelen levő Gajzágó nem sejthette, hogy az Államtan a politikai rendszerek történetévelelnevezésű tárgy oktatására felkért Hajdu Gyulában (1886-1973), az igazságügyi minisztérium akkori államtitkárában az utódját köszöntheti.

1949-től 1980-ig  

Az utódlásra egy év múlva került sor. Egy újabb, rendkívüli kari ülésen a dékán bejelentette, hogy több oktató, köztük Gajzágó László nyugdíjaztatásukat kérték. A nemzetközi jog oktatására ismét egy neves jogfilozófust, Horváth Barna akadémikust (1896-1973) kérték fel,⁶ ő azonban nem maradt az egyetemen. 1949-ben ugyanis az MTA levelező tagból – történetesen Gajzágóval együtt – visszaminősítette tanácskozó taggá, mire az Egyesült Államokba emigrált. Gajzágó itthon élt 1953-ban bekövetkezett haláláig. 

A nemzetközi jogi tanszéknek tehát megint nem volt tanára. 1950-ben Nándori Pál (1925-?) kapott a tanszéken gyakornoki megbízást, Prandler Árpádot (1930-2014) pedig – még joghallgatóként – bevonták az oktatásba. A következő esztendőben, 1951-ben aztán úgy döntöttek, hogy az akkor 65 éves, a nemzetközi joggal korábban soha nem foglalkozó Hajdut megbízzák a tanszék vezetésével és kinevezik egyetemi tanárnak. 

Hajdu 1910-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát. Ügyvédi irodát nyitott Pécsen, egyidejűleg bekapcsolódott a szociáldemokrata párt munkájába, az őszirózsás forradalom alatt a pécsi nemzeti tanács titkára volt. A tanácsköztársaság idején a külügyi népbiztos délvidéki biztosa lett. A kommün bukása után Olaszországba, Ausztriába, majd Franciaországba emigrált, mindháromban belépett a kommunista pártba. A világháború befejeződése után tért haza Pécsre, itthon az MKP-ba lépett be. A következő két ciklusban nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő volt. 1947-ben kinevezték az iparügyi minisztérium politikai államtitkárának, majd az igazságügyi minisztérium adminisztratív államtitkárának. 

Hajdu Gyula szegedi és pécsi kollégáival 1952-re készítette el az első „szocialista” nemzetközi jogi jegyzetet, amely később tankönyvként is megjelent. Számos nemzetközi köz- és magánjogász, valamint történész, közgazdász és diplomata részvételével Hajdu 1959-ben megszerkesztette az első magyar nemzetközi jogi lexikont, amelynek teljesen átdolgozott, második kiadása 1967-ben jelent meg.⁷ Az utóbbi címszavainak nagy része már gondos szakmai munkáról tanúskodott és javarészt mentes volt a korábbi idők jellegzetes politikai fordulataitól. Hajdu 1969-ben, 83 éves korában vonult nyugalomba, 1973-ban hunyt el.

1952-ben került a tanszékre Haraszti György (1912-1980), aki a következő, közel három évtizedben meghatározó szerepet játszott a tárgy oktatásában. Haraszti 1935-ben a karon szerzett jogi diplomát. 1944-1945-ben több ízben munkaszolgálatra hívták be. 1948-ban az iparügyi minisztériumba került, majd a külügyminisztérium nemzetközi jogi főosztályának lett a vezetője, ahonnan azonban 1950-ben politikai okokból eltávolították. A következő két évben a Széchenyi könyvtár tudományos munkatársa volt, ekkor hívta Hajdu a tanszékre. 1957-ben védte meg a hágai Nemzetközi Bíróság joggyakorlatáról írt kandidátusi disszertációját, 1969-ben pedig a nemzetközi szerződések jogáról szóló akadémiai doktori disszertációját.⁸ 1976-ban pécsi és szegedi kollégáival, Herczegh Gézával (1928-2010) és Nagy Károllyal (1932-2001) megírta a korszak első, szakmailag igényesebb nemzetközi jogi tankönyvét,⁹ amely aztán több kiadásban is megjelent. 

Hajdu és Haraszti 1964-ben a karon akkor diplomázott Valki Lászlót (1941) hívta meg a tanszékre. Haraszti halála után, 1981-ben őt nevezeték ki a tanszék vezetőjévé.

1980-tól napjainkig

Valki a karon frissen végzett jogászokat hívott meg a tanszékre, 1977-ben Nagy Boldizsárt, 1980-ban Kardos Gábort, 1981-ben Dunay Pált, 1990-ben Kende Tamást, 1997-ben Jeney Petrát, 2002-ben Lattmann Tamást, 2004-ben pedig Kajtár Gábort. 1998-ban felkérte a köztársasági elnöki hivatal alkotmányügyi és jogi főosztályának akkori vezetőjét, Sonnevend Pált, hogy másodállásban dolgozzon a tanszéken. 2010 óta Sonnevend teljes munkaidőben tevékenykedik a karon, ahol külügyi dékánhelyettessé, majd 2019-ben dékánná választották. 2002-ben Jeney Petrát az igazságügyi minisztérium munkatársává, majd főosztályvezetőjévé, Lattmann Tamást pedig az akkori Zrínyi Miklós nemzetvédelmi egyetem tanársegédévé nevezték ki, ezt követően mindketten másodállásban folytatták munkájukat. Később Dunay Pál a genfi biztonságpolitikai központ munkatársa lett, Lattmann Tamás pedig a nemzetvédelmi egyetemen folytatta pályafutását. 

Az új összetételű, többségében fiatal oktatókból álló tanszék első feladatának egy modernebb, a világpolitikai hátteret is bemutató, a korábbinál kevésbé pozitivista oktatás kialakítását tekintette. 

A hazai jogi karok a nyolcvanas évek második felében Herczegh Géza szerkesztésében új nemzetközi jogi tankönyvet készítettek. A munkában a tanszékről Valki László vett részt. Az 1989-ben megjelent kötetet a következő két évtizedben minden magyarországi jogi karon használták.¹⁰ 1988-ban Dunay Pál, Kardos Gábor és Nagy Boldizsár megtörtént jogesetekből jól használható példatárat állított össze, amely az első ilyen jellegű kiadvány volt a tárgy hazai oktatásának történetében. 2002-ben Nagy Boldizsár és Jeney Petra szerkesztésében elkészült egy újabb, több mint ezer oldalas „olvasókönyv” is, amely hazai szerzők által írt tanulmányokat, nemzetközi szerződéseket és alkotmánybírósági határozatokat tartalmazott.¹¹

A tanszék oktatói a kilencvenes évek végén lefordítottak egy, a brit egyetemeken széles körben használt, Malcolm N. Shaw (1947) leicesteri professzor által írt kézikönyvet, amely 2001-ben jelent meg,¹² majd egy újabb brit kiadás fordításával 2008-ban. 2010-re Kardos Gábor és Lattmann Tamás szerkesztésében készült el a tanszék első saját, egyelőre csak a politológus-hallgatóknak szánt tankönyve, amelynek megírásában részt vettek a tanszék vonzáskörében tevékenykedő szerzők is.¹³ A kötetet a kar nívódíjjal jutalmazta. Mivel a Shaw-könyv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, valamint értelemszerűen hiányoztak belőle a magyar vonatkozások, a tanszék oktatói – korábbi munkatársaikkal és tanítványaikkal együtt – elkészítettek egy 800 oldalas, joghallgatóknak szánt tankönyvet, amelynek első kiadása 2014-ben jelent meg Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál és Valki László szerkesztésében, majd egy második, átdolgozott kiadása 2018-ban.¹⁴ 2015-ben ez a tankönyv is elnyerte a kar nívódíját.

A kilencvenes évek elején Kende Tamás – még jóval Magyarország uniós csatlakozása előtt –egy új tantárgy, az európai integrációs jog oktatásának bevezetését kezdeményezte. Kende több kollégájával, köztük Szűcs Tamással együtt megírta az első tankönyvet, amely 1995-ben jelent meg. A későbbi kiadások szerkesztésében Jeney Petra is részt vett.¹⁵ Három évvel később a tanszék – szintén Kende kezdeményezésére – elkezdte oktatni az uniós politikákat is, amelyekről szintén önálló tankönyv született.¹⁶ Azóta az Európai közjog és politika két féléves tárgyként szerepel a tanrendben, a 2015/16-os tanévtől pedig bekerült a záróvizsgák közé is.

1999-ben, amikor Magyarországot felvették a NATO-ba, Valki László a tanszéken akadémiai kutatóhelyként létrehozta az MTA-ELTE NATO Információs és Kutatóközpontot. A központ számos kutatást szervezett, többek között a boszniai, a koszovói, majd pedig az iraki háború tanulmányozására. A kutatások eredményeit több kötetben publikálták.¹⁷ Az MTA a támogatást 2006-ban megszűntette, így a tanszéken a NATO-val kapcsolatos kutatómunka befejeződött. Valki 2001-ben fakultatív tárgyat hirdetett meg Külügyi vitakör néven, amelynek vezetését később Kajtár Gáborral együtt látta el. A vitakörben minden héten más külső előadó – egyetemi oktató, intézeti kutató, vezető magyar, illetve külföldi diplomata – tart előadást aktuális külpolitikai kérdésekről. 2006-ban Kardos Gábor vette át a tanszék vezetését, ő 2015-ig töltötte be ezt a tisztséget.

2016 óta Sonnevend Pál vezeti a tanszéket. Még abban az esztendőben meghívta Sulyok Katalint, a jövő nemzedékekért felelős ombudsman hivatalának főosztályvezetőjét, hogy tanársegédként dolgozzon a tanszéken. Sulyok szintén a karon végezte jogi tanulmányait, emellett diplomát szerzett az ELTE TTK biológia szakán is. 2018-ban kitűntetéssel védte meg angol nyelven írott, A nemzetközi bírói fórumok természettudománnyal való interakciója a környezeti tárgyú jogvitákban című PhD-értekezését. 2019-ben adjunktussá nevezték ki. 

A nemzetközi jog iránt érdeklődő hallgatóink a leideni egyetem meghívására 1985 óta részt vesznek az évente Hágában tartott, európai Telders perbeszédversenyen. Kende Tamás először hallgatóként, majd felkészítő tanárként versenyzett a Teldersen, később Jeney Petra és – ugyancsak felkészítőként – Sonnevend Pál utazott Hágába. 1987-ben kapcsolódtak be hallgatóink a Washingtonban rendezett Jessup perbeszédversenybe, amelyen legnagyobb sikerüket 2019 tavaszán érték el. A mintegy százhúsz ország válogatottjának részvételével tartott versenyben – a döntőben a Columbia Egyetem csapatát legyőzve – világbajnokok lettek.¹⁸ Röviddel később egy másik kari csapat a Telders-versenyt is megnyerte.¹⁹ Mindkét versenyre Kajtár Gábor és Sulyok Katalin készítette fel a hallgatókat. 

2017-ben Nagy Boldizsár – négy évtizedes oktatómunka után – nyugállományba vonult. Nagyot 1983-ban nevezték ki adjunktusnak. 1992 óta a közép-európai egyetemen (CEU) is tanított. Kutatásai elsősorban a menekültügyre és a menekültjogra irányultak. Tevékenységéért a UNHCR-től 2001-ben Menedék-díjat kapott. 2012-ben védte meg a menekültjogról írt PhD-értekezését. Szakértőként 1993-ban részt vett az állampolgársági törvény, 1996-97-ben, illetve 2010-ben a két menedékjogi törvény, 2005-ben pedig a szerződéskötésről szóló törvény előkészítésében. 1993-1997 között a magyar felet képviselő jogászcsapat tagja volt a hágai Nemzetközi Bíróságon lezajlott bős-nagymarosi vízlépcsőperben. A kétezres évek elején részt vett a European Society of International Law megalapításában, 2004-ben hat évre a szervezet elnökségébe választották. Tagja az International Journal of Refugee Law és a Refugee Law Reader szerkesztőbizottságának. 2006-ban a magyar köztársasági érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

[1] Nemzetközi Távíró Egyesület, Egyetemes Postaegyesület
[2] Csarada János: A nemzetközi jog története a legrégibb időktől a vesztfáliai békéig. Budapest, 1894.
[3] Csarada János: A tételes nemzetközi jog rendszere. Politzer Zsigmond, Budapest, 1910.
[4] Gajzágó László: A nemzetközi jog eredete, annak római és keresztény összefüggései, különösebben a spanyol nemzetközi jogi iskola. Stephaneum Nyomda, Budapest, 1942.
[5] Jegyzőkönyv a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának 1948. évi október hó 7-én tartott 1948/49. tanévi I. rendkívüli üléséről.
[6] Jegyzőkönyv a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának 1949. évi október hó 12-én tartott 1948/49. tanévi II. rendkívüli üléséről.
[7] Hajdu Gyula (szerk.): Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959., 567 o., második kiadás 1967., 918 o.
[8] Haraszti György: A nemzetközi szerződések értelmezésének alapvető kérdései. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965., A nemzetközi szerződések megszűnése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973.
[9] Haraszti György – Herczegh Géza – Nagy Károly: Nemzetközi jog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1976., 1983., 1989.
[10] Herczegh Géza (szerk.): Nemzetközi jog. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1989. 
[11] Nagy Boldizsár – Jeney Petra (szerk.): Nemzetközi jogi olvasókönyv – dokumentumok, szemelvények. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 
[12] Malcolm N. Shaw: Nemzetközi jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.
[13] Kardos Gábor – Lattmann Tamás (szerk.): Nemzetközi jog. Eötvös Kiadó, Budapest, 2010.
[14] Kende Tamás – Nagy Boldizsár – Sonnevend Pál – Valki László (szerk.): Nemzetközi jog. Complex, 2014, Wolters Kluwer, 2018. 
[15] Legújabb kiadás: Kende Tamás – Szűcs Tamás – Jeney Petra (szerk.): Európai közjog és politika. Wolters Kluwer, Budapest, 2017. 
[16] Legújabb kiadás: Kende Tamás (szerk.): Bevezetés az Európai Unió politikáiba. Wolters Kluwer, Budapest, 2015.
[17] Juhász József – Magyar István – Tálas Péter – Valki László: Koszovó – egy válság anatómiája. Osiris, Budapest, 2000., Juhász József – Márkusz László – Tálas Péter – Valki László: Kinek a háborúja? Háború és béke a volt Jugoszláviában. Zrínyi, Budapest, 2003., Andor László – Tálas Péter – Valki László: Irak – háborúra ítélve. Zrínyi, Budapest, 2004.
[18] A csapat tagjai: Bazsó Gábor, Buda Zolta, Koncsik Marcell, Szép Vanessza.
[19] A csapat tagjai: Balogh Dóra, Máté Dávid, Schultz Balázs, Tóth Franciska.